Filmezni és sorozatot nézni mindenki szeret, a legjobb alkotások pedig minden év elején különböző gálákon versengenek az elismerésekért. Az Oscar körüli izgatottság idén a napokban hág a tetőfokára, hiszen jövő hétfőn, március 28-án tartják az idei díjkiosztót. Ennek alkalmából ma néhány érdekességet hoztunk nektek a gála hosszú és kalandos történelméből.

Csillogás, filmművészet, sztárok… Az Oscar-gála legfontosabb alkotóelemei. Az Oscar-díjátadó ceremóniája minden valószínűség szerint évről-évre az egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapó esemény, melyet milliók követnek világszerte. Bár a ceremónia célja főként az elmúlt év kiemelkedő filmművészeti alkotásainak és színészeiknek díjazása, a vendégek megjelenése általában legalább annyi médiafigyelmet kap, mint a nyertesek. Az Oscar közel egy évszázados történelme alatt (1929-ben osztották ki a díjat először) nem volt hiány különleges történetekből és kalandokból, érdekességekből. Ma ezek közül hoztunk nektek egy csokorra valót.

Vörösszőnyeg

A legek legjei

“Nagy Hármak” – úgy hangzik, mintha egy hegység vagy tóvidék neve lenne, pedig valójában az Oscar történetében legsikeresebb három filmre hivatkozunk így. E három mozi a Ben Hur (1959), a Gyűrűk Ura – A király visszatér (2003), és nem meglepő módon a Titanic (1997). Mindhárom filmet 11 díjjal tüntette ki az Amerikai Filmakadémia.

Duplázás

Tudtad, hogy van olyan színész, akit kétszer is  jelöltek ugyanannak a történelmi személyiségnek a megformálásáért? Cate Blanchett két alkalommal is (1998-ban és 2007-ben) olyan meggyőzően alakította I. Erzsébet angol királynőt, hogy Oscar-jelölést érdemelt. Ráadásul 1998-ban Judi Dench is a jelöltek között volt a Szerelmes Shakespeare című filmben nyújtott játékának köszönhetően, ahol bizony ő is I. Erzsébetet személyesítette meg. Nem is csoda – I. Erzsébet olyan karizmatikus vezető volt, akitől akár napjaink legsikeresebb üzletemberei is sokat tanulhatnak.

Na de honnan a név?

Az “Oscar” nevet meglepő módon nem a kezdetektől fogva, csupán 1939-től használja hivatalosan az Akadémia. Azt gondolnánk, egy prominens filmes szakember után kapta a nevét a szobrocska, azonban a legendák szerint ettől nem is állhatna távolabb a valóság. Margaret Herricket, az Amerikai Filmakadémia egykori könyvárosnőjét ugyanis farmerként dolgozó, Oscar nevű bácsikájára emlékeztette a szobor külseje. Ennek a benyomásának hangot is adott, az elnevezés pedig valahogy “rajta ragadt” a díjon.

Oscar díj

Kínos baki

Úgy érzed, túl sok a stressz, és félsz, hogy nehezen jön össze a vizsgaidőszak, vagy valamilyen nagy hibát ejtesz a következő zh-ban? Ne aggódj, akármilyen vészes is a helyzet, gondolj arra, hogy a te hibádat legalább nem követik milliók élő adásban! Warren Beatty és Faye Dunaway legendás színészekről mindez nem volt elmondható. Ugyanis 2017-ben, a díjátadó fénypontjának számító “legjobb film” kategória kihirdetésekor bejelentették, hogy a Kaliforniai álom kapja a rangos elismerést. Csakhogy ezt téves információ alapján tették, mivel összekeveredtek a nyertesek nevét tartalmazó borítékok. Már javában zajlott a Kaliforniai álom stábjának köszönőbeszéde, amikor közbe kellett avatkozni, hiszen valójában a Holdfény című filmet választotta legjobbnak az Akadémia az év jelöltjei közül. Ráadásul, mint tudjuk, az internet nem felejt: a kínos jelenetet azóta milliók nézték meg Youtube-on.

Warren Beatty és Faye Dunaway beszéde, Oscar díjátadó 2017

Megfizethetetlen érték

Ha csupán a nemesfém-értékük alapján számolunk, az Oscar-szobrok “csupán” néhány százezer forintot érnek, eszmei értékük ugyanakkor ennek sokszorosára rúg. Michael Jackson például másfél millió dollárért vásárolta meg az Elfújta a szél (1939) legjobb filmért járó Oscar-díját. Egy különös szabály azonban vonatkozik azokra a díjazottakra, akik szobrukat pénzzé kívánják tenni: először fel kell ajánlaniuk az Akadémiának, hogy 1 dollárért visszavásárolhatják tőlük a szobrot.

Noha azt nem garantálhatjuk, hogy segítségünkkel te is Michael Jacksonhoz hasonlóan millió dolláros ereklyevásárlásokat engedhetsz majd meg magadnak, a Netflix-előfizetéssel és a mozijeggyel nem lesz gond, ha a Zyntern számos gyakornoki- és pályakezdő állásaiból válogatsz. Nézz körül elérhető nyitott pozícióink között, és találd meg álmaid munkáját nálunk, hogy többé ne az anyagiak szabjanak gátat a felhőtlen kikapcsolódásnak!

Tetszett a cikk? Oszd meg!