Az elkövetkező időszak kritikus azoknak a végzősöknek, akiknek még nincs nyelvvizsgája, hisz e nélkül hiába végzik el az egyetemet, diplomát nem kapnak. Ha magadra ismertél, a kétségbeesés helyett olvasd el cikkünket, ahol meglelheted a megoldást problémádra!

Azon túl, hogy manapság a nyelvvizsga elengedhetetlen a munkaerőpiacon való boldoguláshoz, diplomázásunk útjába is állhat. Évente megközelítőleg 20-25 ezer olyan hallgató van Magyarországon, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át diplomájukat. Ugyan a világjárvány miatt több alkalommal is amnesztiát kaptak, ennek az áldott időszaknak vége.

Miért kell egyáltalán nyelvvizsga a diplomához?

Jó kérdés, olyannyira, hogy a szakértői vélemények is megoszlanak. Az oktatási rendszer először a középiskolában még csak motivál a nyelvtanulásra az érettségi pluszpontokkal, később a felsőoktatásban kötelező jelleggel várja el. Általánosságban egy darab B2-es nyelvvizsga van előírva, de vannak szakok és egyetemek – főleg nemzetközi képzéseknél –, ahol akár kettőt, vagy C1-es szintet is megkövetelhetnek. Elméletben ez működőképes lehet, ellenben gyakorlatban pontosan tudjuk, hogy számos szakon a nyelvismeret másodlagos a szakmai felkészültséghez képest. Sok helyen elég lenne a B1-es nyelvvizsga, aminek a létezéséről alig tudunk, hiszen egészen kicsi korunk óta az van belénk sulykolva, hogy a B2-es nyelvvizsgától kezdődik „A nyelvvizsga”. Nyilván teljesen nem lehet eltörölni a nyelvvizsgázást. Egyrészt ösztönözni kell a fiatalokat az idegen nyelvek megismerésére, másrészt a nyelvvizsgaközpontok sem örülnének a lényegesen megcsappant vizsgázóknak. Kifejezetten az egyes képzésekhez igazított nyelvvizsgakövetelmények kétségtelenül javítanának a helyzeten, viszont addig azzal kell beérnünk, ami van.

Sima nyelvvizsga vs szaknyelnvi nyelvvizsga 

Mielőtt fejest ugranál a felkészülésbe, feltétlenül ellenőrizd, pontosan milyen típusú nyelvvizsga teljesítését írják neked elő. Ezt legnagyobb valószínűséggel egyetemed Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában vagy a szakleírásodban találod. Ha azt olvasod, hogy szaknyelvvizsga, akkor kicsit változnak a teendőid. Első lépésben olyan vizsgaközpontot kell keresned, ahol tartanak szaknyelvi vizsgákat, majd ki kell választanod a számodra megfelelő területet például jogi vagy üzleti. A felkészülés során a lényegi különbség a szókincsben rejlik. Az ilyen típusú vizsgák az adott területen előforduló kommunikációs helyzetekben való helytállást értékelik, ehhez viszont szakszavak kellenek. Nem kell elkezdeni pánikolni, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nehezebb dolgod lesz, sőt! Bár az általános nyelvtudás mindennek az alapja, a konkrét szakterület tűpontosan behatárolja a rajtad számon kérhető témákat. Nem fognak az élet bármely területéről hozzád vágni egy számodra teljesen ismeretlen témát, kizárólag azt, ami valóban nélkülözhetetlen szakterületedben.

Hogyan készülj fel a lehető leghatékonyabban?

Természetesen úgy, ha jelentkezel egy nyelvtanfolyamra vagy magántanárhoz jársz. Persze autodidakta módon is próbálkozhatsz, de ha nem vagy egy rejtett tehetség, ez nem kifejezetten lesz eredményes. Mi olyan megoldásokat szedtünk most össze, melyek a hagyományos módszerekhez képest valami pluszt nyújtanak, ráadásul igen hatékonyan!

Kezdésnek érdemes kihasználnod az egyetem adta lehetőségeket, és felvenned idegennyelvű kurzusokat, így kombinálhatod a nyelvtanulást és a kreditszerzést. Ha magabiztosabb vagy, érdemes csatlakoznod egy külföldi hallgatókkal foglalkozó diákszervezethez, mint például az AIESEC vagy az Erasmus Student Network. Ezek hatalmas előnye, hogy rengeteg hús-vér külföldivel találkozhatsz és valós élethelyzetekben tesztelheted magad. Ha ennyivel sem éred be, végső megmérettetésnek ott az Erasmus!

Az alkalmazások közül a legismertebb a Duolingo, ahol tényleg játszva és gyorsan fejlődve tanulhatsz, már-már azt mondhatnánk, addiktív. Muszáj azonban megemlíteni, hogy leginkább a kezdők körében vezet látható eredményre, haladók számára korántsem elegendő. További hátránya, hogy a beszédkészséget nem fejleszti. Az applikációknál maradva még a Memrise-t tudjuk ajánlani, ami célzatosan a szótanulásban segít, speciális szógyűjteményei tökéletesek még a szaknyelvvizsgákhoz is. Ha pedig beadandó vagy magánügyek közben hagy cserben tudásod, fordulj a Google fordító felturbózott változatához, amit korábban bemutattunk egyéb egyetemistáknak hasznos alkalmazások között!

A nyelvtanulás legszórakoztatóbb módja a sorozatozás, filmnézés, olvasás. A mai világban nem telik el úgy nap – főleg vizsgaidőszakban és szakdolgozatírás közben –, hogy egy-egy rész erejéig ne találnánk magunkat az egyik streaming óriás platformján. A képernyő előtt ülve fel sem fogjuk, milyen hatékonyan sajátítunk el új szavakat, fejlődik hallásértésünk. Bizonyos sorozatok szókészlete komplexebb az átlagosnál, ilyenek a Netflix dokumentumfilmjei. Azt reméljük mondanunk se kell, hogy eredeti nyelven nézd őket, a felirat ki-be kapcsolása már ízlés kérdése. Hasonló élményt kínálnak a hangoskönyvek, amiktől bár Gutenberg valószínűleg forog a sírjában, számunkra megkerülhetetlenek. Könnyen beszerezhetők, nem foglalnak helyet a polcon, és tényleg bárhol bármikor hallgathatjuk őket. Mindemellett különféle effekteknek hála, szinte mozis hatást keltenek. Ha nem hiszitek, hallgassatok bele a Gyűrűk Urába vagy a Harry Potterbe!  

Milyen vizsgaközpontot válassz a biztos siker érdekében?

Egyes felsőoktatási intézményeknek megvan a maguk vizsgaközpontja. Ide akkor célszerű menned, ha tanulmányaid során vettél fel nyelvkurzust, hisz itt kimondottan az egyetemi nyelvvizsgák típusfeladatain és témáin van a fókusz. Ha nem volt ilyen órád, vagy egyszerűen nem volt szimpatikus, akkor erősségeidnek megfelelő központ után kell nézned. Hallgatói körökben egyébként a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont híresült el utolsó mentsvárként, ami tetejében szaknyelvvizsgákban szintén gazdag!

Ha a nyelvvizsga és a diploma is pipa, nem maradt más hátra, mint elindítani karriered! A Zyntern honlapján több száz gyakornoki és frissdiplomás álláslehetőség közt böngészhetsz!

Tetszett a cikk? Oszd meg!