Mik voltak idén a legnépszerűbb szakok és egyetemek? Hova kellett a legtöbb pont? Mennyivel volt nehezebb bekerülni, mint tavaly? Minden, amit tudni kell az idei felvételi eredményekről!

99 192 jelentkező és 73 805 sikeres felvételiző. Nagyvonalakban ezek a 2022-es felvételi számai, de mint azt már tavalyi felvételi összefoglalónk alapján sejthettétek, nem elégszünk meg ennyivel! A felvi.hu és az Eduline alapján idén is összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tudnivalókat a felvételi eredményekről!

ünneplő fiatalok a Pontott partyn

A ponthatárokról

Összességben azt lehet elmondani, hogy a korábbi évekhez képest emelkedtek a ponthatárok. Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint erre előre lehetett számítani, hisz az idei felvételin általánosságban jobban teljesítettek a diákok, mint tavaly. A legbrutálisabb számokat ismét a Budapesti Corvinus Egyetem produkálta. Az angol nyelvű ösztöndíjas nemzetközi gazdálkodás szak 478 ponttal elnyerte a „legmagasabb ponthatár” díját. Második helyen 477 ponttal szintén a Corvinus van, szintén az ösztöndíjas nemzetközi gazdálkodással, csak magyar nyelven. A dobogó harmadik helyére pedig az ELTE állami ösztöndíjas jogászképzése állhat 475 ponttal. A 73 805 gólyából 60 517 fő kezdheti meg tanulmányait állami finanszírozású – alapítványi egyetemeknél ösztöndíjas – formában. 

felvételi ponthatárok 2022

Legnépszerűbb egyetemek

Ami most következik az nem újdonság, hisz már áprilisban, a beérkezett jelentkezések alapján tudni lehetett a legnépszerűbb hazai egyetemek rangsorát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 15 610, a Debreceni Egyetem 8 444, a Szegedi Tudományegyetem 7 218, a Pécsi Tudományegyetem 6 772, a Budapesti Gazdasági Egyetem 6 386 elsőhelyes jelentkező bizalmát nyerte el.

Legnépszerűbb képzési területek

Tavaly az 5 legnépszerűbb képzési terület a következő volt: gazdaságtudományi, bölcsészettudományi, műszaki, pedagógusképzés, orvos- és egészségtudomány. A lista – mint oly sok éve – idén sem változott.

A gazdaságtudomány 28 603 jelentkezőt és 17 387 felvett hallgatót tudhat magáénak. A bölcsészettudományok is töretlen népszerűségnek örvend, 17 406 jelentkezőből 8 225 felvételt is nyert. A harmadik helyet a műszaki terület zsebelte be 14 112-en jelentkezővel és 8 304 felvettel. Pedagógusnak 11 977-en jelentkezőből 6 449-et, orvos- és egészségtudományi területre pedig 10 759-ből 6 221-et vettek fel. Utóbbi két terület bár összességében népszerűnek számít, de ha a TOP 5 szakot nézzük, egyik sem került fel a rangsorra. Az ápolás és betegellátás a népszerű szakok listáján a 6. helyen szerepel, de pedagógus képzés az első 10-be sem került be. Ha arányaiban nézzük a jelentkezőket és a felvetteket, azt látjuk, hogy a gazdaságis felvételizők 60,8%-a vette sikeresen az akadályokat, legrosszabbul pedig a bölcsészek teljesítette, 47,25%-os felvételi aránnyal.

legnépszerűbb egyetemek 2022

Az IT- s béreket nézve furcsálhatjuk, miért kullog még mindig csak a 6. helyen ez a terület. Több egyetemen a minimum 280-as ponthatárral is simán be lehetett kerülni mérnökinformatikusnak vagy üzemmérnök-informatikusnak, míg például a Corvinus gazdaságinformatikus képzésére 446 pont kellett. A munkaerőpiaci trendeket és a gazdasági válság okozta átrendeződések miatt nem lennénk meglepve, ha jövőre az IT is a TOP 5-be kerülne, főleg, hogy az egészségügy mindössze kerek 40 jelentkezővel előzte meg.

Legnépszerűbb szakok

Először is válasszuk szét az alap- és mesterszakokat, majd nézzük meg őket külön-külön. A TOP 5-ös lista alapszakok esetén a következő: gazdálkodási és menedzsment (10 302 fő), kereskedelem és marketing (6 720 fő), pszichológia (5 747 fő), jogász (5 078 fő), mérnökinformatikus (5 069 fő). Mesterképzéseknél pedig: tanári (2 212 fő), vezetés és szervezés (1 766 fő), pszichológia (1 133 fő), marketing (975 fő), emberi erőforrás tanácsadó (729 fő). Érdekesség, hogy a pszichológia mindkét esetben a középmezőnyben végzett, míg a gazdasági jellegű képzések ugyan alapszakon az élmezőnyben vannak, mesteren már a lista végére kerültek.

Gazdálkodás és menedzsmentre, valamit kereskedelem és marketingre 400 pont felett lehetett felvételt nyerni, a Corvinus ponthatárai kifejezetten nagyot ugrottak. A jogász és a pszichológus képzés stabilan a 430-470-es sávban mozog. A leendő mérnökinformatkusoknak a BME volt a legnagyobb mumus, de még ide is elég volt 390 pont.

Legnépszerűbb egyetemek és szakterületek 2022

A mesteres felvételizőknek nem feltétlenül kellett mindenhol odatenni magukat. Emberi erőforrás tanácsadónak a minimális 50 ponttal is el lehetett menni az PTE-re, de a fővárosban az ELTE-n is be lehetett kerülni mindössze 57 ponttal. A vezszerv és a marketing is 60-80 pont között mozgott. A legkiélezettebb harc a tanári helyekért folyt, itt szinte mindenhol 80 pont felett kellett teljesíteni. A jelentkezési számok értelemszerűen alacsonyabbak az alapszakosokénál, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy mekkora eltérés van a mesterszakok népszerűsége közt. A TOP 3-ban 400-500 fős különbségekről is beszélhetünk, ami ilyen kis számoknál jelentősnek számít.

Ha nem vettek fel?

Bármi is történjék, az élet megy tovább, így van ez a felsőoktatási tanulmányoknál is. Pótfelvételi akkor jelentkezhetsz, ha a rendes felvételi eljárásban sehová sem nyertél felvételt, vagy idén egyáltalán nem felvételiztél. Fontos különbség, hogy csupán egyetlen egyetem egyetlen képzésére adhatod be jelentkezésed. A határidő augusztus 5 éjfél, eddigre minden dokumentumodat fel kell töltened az E-felvételi felületére! A pótfelvételi ponthatárai nem lehetnek alacsonyabbak a jogszabályi minimumnál és a most kihirdetett ponthatároknál, és augusztus végén kerülnek majd nyilvánosságra.

Pont Ott Parti

A várakozással teli stresszt a leendő egyetemisták a szűkebb körű baráti pontvárók mellett az évről-évre visszatérő Pont Ott Partin is levezethették. A rendezvény helyszínei mit sem változtak: Budapest, Miskolc, Eger, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr és Salgótarján. A városligeti Pont Ott akkora népszerűségnek örvendet, hogy a szervezőknek le kellett zárniuk a regisztrációt. A lelkesedés már a ponthúzás miatt is értendő, de az ingyenes Carson Coma, Alee és Manuel koncert biztos rátett még egy lapáttal.

Gratulálunk a sikeres felvételihez! Ha szeretnéd még ennél is jobban kimaxolni az életet, látogass el a Zyntern.Com Álláportálra, ahol több száz álláshirdetés közül választhatod ki azt, a hozzád leginkább passzolót! Alapszakosaknak ott vannak a gyakornoki helyek, a mestereseknek pedig már a frissdiplomás pozik is játszanak!

Tetszett a cikk? Oszd meg!