Munka suli mellett? Van rá megoldás! Ha már régebb óta gondolkodsz azon, hogy szeretnél dolgozni a suli mellett, de félsz, hogy túl nagy falat lenne összeegyeztetni a „kettős életet”, itt a segítség – biztos tippjeinkkel eloszlatjuk a témát övező aggodalmadat.

Számtalan előnye van annak, ha munkát vállalsz egyetemi tanulmányaid mellett: hasznos, későbbi karriered során is kamatoztatható szakmai tapasztalatot szerezhetsz, kapcsolatot építhetsz, illetve természetesen bevételeidet is jelentősen növelheted. Ugyanakkor a munkahelyi és iskolai kötelességek összeegyeztetése néha igazán embert próbáló feladat, arról nem is beszélve, hogy nyilván senki sem szeretne teljesen lemondani a kedvenc szabadidős tevékenységeiről sem. Ma éppen emiatt egy „túlélőkalauzt” hoztunk nektek arra vonatkozólag, hogyan tudtok mind a sulival, mind egy állással kompatibilis beosztást készíteni magatoknak.

Tervezz mindig pontosan!

A legnagyobb segítséged egy digitális naptár vagy egy határidőnapló lehet, amibe minden teendődet, programodat fel tudod jegyezni. A telefonod naptárát például könnyen szinkronizálhatod a jó öreg Neptun rendszerével. Ez segít abban, hogy minden órára időben odaérj. Hasznos lehet, ha vasárnap esténként áttekinted az előtted álló hét napjait, így biztosan nem felejtesz el semmit, amit akár hetekkel korábban jegyeztél fel – például egy baráti találkozót, vagy egy időpontot a fodrásznál. Az Androidot használóknak a DigiCal alkalmazás – amely egy könnyen használható, testreszabható, naptárapp – például tökéletes lehet. 

Határidőnapló a munka-suli összeegyeztetésére

Egyeztess a munkahelyeden!

Igazán jó érzés tudni, hogy a munkánk fontos, és számítanak ránk, azonban érdemes vigyázni arra, hogy ne boruljon fel az egyensúly, és ne szoruljanak túlságosan háttérbe az iskolával kapcsolatos teendők a munkahelyiek miatt. Az ilyen jellegű problémák megelőzése érdekében javasolt jó előre egyeztetni, hány órát tudsz dolgozni egy adott héten vagy hónapban. Jó módszer lehet, ha péntekenként mindig megbeszéled a főnököddel, hogy a következő héten mely napokon számíthat rád. Így ő is tudni fogja, mennyi feladatot és mikor tudsz teljesíteni. Akkor is fordulj nyugodtan a felettesedhez, ha úgy érzed, kicsit túlvállaltad magad, és valamivel esetleg nem fogsz időben végezni. Hidd el, meg fogja érteni, hiszen pontosan tudja, hogy egyetemi tennivalók is várnak rád.

Keresd a rugalmas lehetőségeket!

Könnyen elriaszthat a munkavállalás gondolatától, ha néhány álláshirdetésben meglátod a „heti 30-40 óra” vagy „hétfőtől péntekig” kifejezéseket. Ugyanakkor érdemes tovább keresgélned, hiszen rengeteg izgalmas diák- és gyakornoki munkalehetőség érhető el. Ezeket rugalmas beosztásban, akár heti néhány órában lehet végezni. Kezdésként nézd át az órarendedet, és gondold át, hány órát tudnál úgy dolgozni, hogy a sulis kötelességeidnek is eleget teszel, majd ennek megfelelően böngéssz a lehetőségek között. A Zyntern.com Állásportálon számos olyan érdekes gyakornoki pozíció vár, melyek abszolút rugalmas munkabeosztást, illetve, akár home office munkavégzési lehetőséget is nyújtanak, így biztosan találsz köztük számodra szimpatikusat.

gőzölgő kávé egy laptop mellett egy teraszon

Ne hagyd a tanulást a vizsgaidőszakra!

Valljuk be, egyetemistaként sokan esünk abba a hibába, hogy a szemeszter közben az órák látogatásán kívül kevés időt fordítunk a tanulásra. Ezt aztán a vizsga- vagy beadandóleadási időszak közeledtével pánikszerűen igyekszünk pótolni. Azonban, ha az összes tantárgy anyagait két hét alatt igyekszünk elsajátítani, az bizony kimerítő és stresszes lehet. Kiváltképp, ha ezekben a hetekben továbbra is próbálunk helytállni a munkánkban is. Éppen ezért jobb ezeket a helyzeteket megelőzni, és már jó előre nekilátni a dolgoknak, akár apránként is. Például, ha minden hétvégén csak egy beadandót írsz meg, akkor az még nem fáraszt ki túlságosan, de egyenletes tempóban az összessel könnyedén végzel majd. Ha szívesen olvasnál még több tanulási tippet, amik segítenek a legjobb jegyeket szerezni, olvasd el cikkünket a témában.

fiatal férfi könyvtárban könyvvel a kezében

Dolgozzatok össze!

„Egyedül nem megy, együtt könnyebb” – tartja a mondás. Mire sem igazabb ez, mint az egyetemi teendőkre, ahol a csoportmunka és a közös szenvedés a szaktársakkal minden diák számára ismerős jelenségek. Ha tehetitek, vegyétek le egymás válláról a terhet, mindannyiótoknak időt szabadítva fel ezzel. Ha például felosztjátok magatok között a vizsga előtti készülést (pl. mindenki kijegyzetel egy fejezetet a tankönyvből, mindenki összefoglal egy-két diasort), mindenki jól jár majd. Ráadásul nemcsak időt, de energiát is megtakarítotok magatoknak, amit felhasználhattok a munkahelyi elfoglaltságaitokra. A közös munkában sokat segíthet néhány hasznos tanulós applikáció, ezekről itt írtunk bővebben.

fiatalok közösen dolgoznak egy feladaton

Ugye, hogy így már nem is tűnik olyan nehéznek? Ha neked is megjött a kedved a munkavállaláshoz, nézz körül a Zyntern gyakornoki- és pályakezdő állásportálon! Nálunk biztosan megtalálod majd a tanulmányaidhoz és időbeosztásodhoz leginkább illeszkedő pozit!

Tetszett a cikk? Oszd meg!