• Post Author:
Tetszett a cikk? Oszd meg!

Vállalkozás indítás jogász szemüvegen keresztül

Hogyan kamatoztassa egy jogász a tudását szakvizsga előtt, vagy után? Merre mozduljon, ha önállóan szeretne egy vállalkozást létrehozni? Vajon ez milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában? Március 5-én a Vállalkozás indítás az egyetem után című Zyntern Journeys előadáson ezekre a kérdésekre is választ kaptunk egyenesen a jogi szakemberektől.

Először jártunk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar falai között, ahol a Zyntern.com egyik alapítója Megyeri Mirtill moderálta a kerekasztal-beszélgetést. A teremben lévő legtöbb hallgató később saját vállalkozást szeretne indítani így abszolút a témában jártas előadókat – akik korábban szintén jogász hallgatók voltak –  sikerült meginvitálnunk: Romhány Gergely a TrustChain System alapítója, dr. Smitnya Sándor a Sziklai és Andrejszki Ügyvédi Iroda partnere és dr. Molnár Benedek az Arsboni társalapítója mesélték el saját tapasztalataikat.

Sándor – a partnereivel együtt – egy ügyvédi irodát üzemeltet, ami kvázi úgy működik mint egy kisvállalkozás: üzleti tervvel, elemzésekkel, marketing kerettel, hasonlóan a többi előadóhoz. Piaci alapon működnek, ahol hatalmas a verseny, ezért mindig jobbnak és jobbnak kell lenniük a versenytársaknál.

Gergelyék startup cége regtech* területen biztonsági digitális szerződéskötő rendszert fejlesztenek cégek számára különböző integrált pénzügyi megoldásokkal, “ez azt jelenti, hogy mi egy kalap alá vesszük az ügyfélazonosítást, a szerződéskötést és a pénzügyi elszámolásokat”.

regtech* Regulatory Technology, azaz azon technológiák és alkalmazások összessége, amelyek révén a szabályozásnak való megfelelés  hatékonyan biztosítható. Könnyen integrálható, megbízható, biztonságos és költséghatékony software megoldások tartoznak ide.

Forrás: https://fintechzone.hu/fintech-szotar/

Az ötlet pedig nem másból jött, mint hogy ugyanazt a papírmunkát kellett egy éjszakán keresztül elkészíteniük a másik ötletgazdával, ami egy hasonló rendszerrel kiváltható lett volna.

Benedek csapatával abban szeretne segíteni a jelenlegi jogász (hallgatóknak) és a későbbiekben a piacra lépőknek, hogy ahhoz a szaktudáshoz, amit megszereznek, megfelelően érdekes jogi projekteket tudjon nekik ajánlani. Tanácsa, hogy bár nagyon szexi dolog startupot csinálni, főleg ha adnak is rá pénzt, viszont,

“mindig végig kell gondolni, hogy mik a hosszútávú érdekek, mik a ti személyes erősségetek és mi annak a cégnek az erőssége, amit ti elkezdtek csinálni”.

Nem csak felmérni, hanem fel is kell ismerni a vállalkozás erősségeit és gyengeségeit. Nem szabad túlságosan elfogultnak lennünk a saját szerelemgyerekünkkel. Pontosan emiatt már a tervezési időszakban érdemes külsős szakértőket bevonnunk, akik objektív szemmel látják a projektünket. Ezáltal olyan problémákat tudunk kezelni, amivel ha nem foglalkozunk, akár a startup bukásához is vezethetnek a későbbiekben.

Sándor szerint, “egyébként sem kell a spanyol viaszt újra feltalálni, inkább érdemes szétnézni, hogy nyugaton hogyan működik a rendszer”.

Benedek is egyetértett ebben: “nagyon fontos mintákat nézni és olvasni, mert magától az nem jön, hogy mit, hogyan kell csinálni”. Ezt sem szabad egy az egyben készpénznek venni, de inspirációként és mintaként jól jöhet.

Majd szóba került, hogy úgy kell tudni összerakni a csapatot, hogy a vállalkozás főbb területeire érdemes hozzáértő, igazi szakembereket alkalmazni, mert Sándor szavaival élve: “Az olcsó könyvelő a legdrágább dolog a világon”. A legelején lehet pénzkidobásnak tűnhet ez, de rengeteg hibát megelőzhetünk vele.

Ami stratégia alkotást, azaz a vállalkozások gerincét illeti: mindhárman egyetértettek abban, hogy  sajnos pont a napi teendők miatt sokszor nem jut elég idő ennek a továbbdolgozására, pedig a befektetők számára is ez a legfontosabb. Például Gergelyéknek a stratégiaalkotás a “pihit” jelenti hétvégén vagy a nyaralás alatt, mert hétköznap szintén nem tudnak erre elég időt szánni.

Nulladik lépésként pedig nem szabad elfelejteni egy nagyon részletes piackutatást végezni, hogy az ötletünknek van-e relevanciája egyáltalán. De mégis lebegjen ott Gergely gondolata a vállalkozni vágyók szemei előtt, aki inkább piacismeretben, mintsem a piackutatásban hisz.

“van egy csomó olyan dolog, amire nem tudod felmérni, hogy van-e az embereknek rá igénye. A facebook sem úgy indult, hogy lesz egy közösségi oldal, ahol lehet egymásnak üzengetni”.

Tehát, ha van egy jó ötlet, megfelelő utánajárással, elszántsággal és a jól megválogatott csapattal szabad csak elindulni. Ha további személyes tapasztalatokról, szakértői véleményekről szeretnétek olvasni, akkor kövessétek a Zyntern Blogot!


TrustChain System
Biztonságos digitális szerződéskötések pénzügyi megoldásokkal egybekötve vállalatok számára.

trustchains_ystem
TrustChain System


Arsboni

A jövő jogászainak a online platformja és szakmai közössége.

Arsboni

Sziklai és Andrejszki Ügyvédi Iroda
Üzleti jogi iroda, ami magyar és multinacionális KKV-kal dolgozik elsősorban.

Sziklai és Andrejszki Ügyvédi Iroda