Milyen tanulságokat lehet leszűrni a 2020-as évből csapatvezetés terén? Milyen új gyakorlatokat érdemes bevezetni, mire kell odafigyelni, ha egy elégedett és hatékony csapatot szeretnénk magunk alatt tudni? Hogyan segíthet nekünk célunk elérésében a transzparens belső kommunikáció? Most mindez kiderül! 

2020 tavaszán villámcsapásként érkezett meg a covid-19 az életünkbe és borította fel a mindennapjainkat és a vállalkozásaink korábbi működési rendjét. Kivételek nem igazán voltak, kisvállalkozások és nagyvállalatok vezetői egyszerre kerültek szembe hatalmas kihívásokkal. Az első hónapban a döbbenet, a következő 1-2 hónapban a pánik, nyáron egy kis nyugalom és kivárás, őszre a helyzet megszokása, az év végéhez közeledve pedig sok helyen ismét a káosz kezdett úrrá lenni a szervezetekben és a háztartásokban.

woman-working-from-home

A váratlan döntéshelyzetek, a bizonytalanság és a megoldáskeresések mellett azonban sokszor a vállalkozások legfontosabb értékeire, a kollégákra nem jutott elég figyelem. De megérkezett 2021, és lassan egy egész év tapasztalataival a hátunk mögött indulhatunk el és vezethetjük embereinket, jobban, hatékonyabban.

2020 számomra a tanulásról szólt, hogyan lehet mindezt jobban csinálni. Egyrészt egy kkv, vagy ha úgy tetszik, HR Tech startup vezetőjeként, másrészt pedig tanácsadóként, aki munkája során sok száz kis és egészen nagy céget és HR csapatot segített egy pandémia idején kihívásaiban. Amit pedig tapasztaltam, hogy embereket vezetni és motiválni a tavalyi év egyik legnagyobb kihívása volt, akár 1 beosztottért akár 100 csapattagért felelt az ember. Hogy az idei évben ez könnyebben menjen, lássunk néhány tanulságot és gyakorlati tippeket!

Három olyan kifejezett területet látok, amelyekre érdemes odafigyelnünk, ha szeretnénk kollégáink jól-létét, ezzel együtt pedig működésünk hatékonyságát javítani. A három terület pedig: transzparens belső kommunikáció, rendszerezett projekt- és feladatmanagement és a kollégák mentálhigiéniájának és elkötelezettségének folyamatos szem előtt tartása. Bár, ha az első kettőt jól csináljuk, azok a harmadikhoz jelentősen hozzájárulnak. Ebben a cikkben az első össztevőre térek ki bővebben.

TRANSZPARENS BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓ

A pandémia alatti szürke januári hétköznapok az emberek nagy részét nem csak enerválttá, de általánosan demotiválttá teszi a munkájával kapcsolatban. A szociális interakciók és kiszámíthatóság hiányában nagyon nehéz újratölteni a kimerült dopamin, oxitocin, szerotonin, endorfin tankjainkat, és sokan úgy érzik, a munkájukkal vagy a munkahelyükkel van a baj. Holott igazából egészen másról van szó. A magabiztos, egyértelmű és támogató vezetői kommunikáció segíteni tud abban, hogy a kollégák tudják és érezzék, hogy a munkahelyük biztos pont, és nem az általános demotivációjuk forrása.

Közhely, de transzparensen kommunikálni arról, mi van a tulajdonos vagy vezető fejében és mi várható idén, hatalmas jelentőséggel bír. Ha nincsenek információk, az emberek találgatnak, folyosói (ez esetben Zoom, Messenger vagy Skype) pletykák indulnak, amikre semmi ráhatásunk. A rossz hír is jobb, mint a bizonytalanság vagy a pletykák. Egy egyszerűen megfogalmazott vízió és hozzávetőleges éves célok már nagyon sokat segítenek abban, hogy a kollégáid lássák, merre tart a cég, és érezzék munkájuk értelmét.

online meeting

A nagyívű iránymutatások mellett a személyes interakciónak és a nyitott, partneri kommunikációnak legalább ekkora jelentősége van. A mentálhigiénés résznél erre részletesebben kitérek, de vezetőként jó, ha tudod, mi van a kollégákkal és hogyan haladnak a feladataikkal. Ne csak kinyilatkoztasd az elvárásaidat, kérd ki a véleményüket céljaikkal, feladataikkal kapcsolatban. Mivel az elmúlt évben szinte minden máshogy alakult, mint korábban, lehet, hogy a korábbi gyakorlataid nem működnek, és jobban látják a beosztottak, mi történik a piacon, mire van szüksége az ügyfeleknek. A nyitott vezetői kommunikáció mellett azt is fontos támogatnod, hogy ne legyenek vakfoltok a csapatok között. Így megelőzhetőek félreértésekből adódó konfliktusok és egymásra mutogatás. Az online térben elcsúszott félreértéseket pedig jobb mielőbb tisztázni. Amíg az irodában látod a másik arcát és a hangsúlyát tudod értelmezni, ez most más. Talán soha nem volt ekkora jelentősége a szervezeteken belüli kommunikációnak. Hogy ne csak halljuk, hanem meghallgassuk egymást.


Röviden tehát:

online meeting nagy csapattal
  • Vezetőként a kommunikációd sugározzon biztonságot (nem lehet átterhelni az alkalmazottakra minden bizonytalanságot).
  • Lendülettel, irányokkal és vízióval indítsd az évet, nem baj, ha nem 100%-os a terved, vagy van A, B, Z terved is. A lényeg, hogy valamilyen irányba követni tudjon a csapatod.
  • Hidd el, a személyes online beszélgetésekre szánt időt nem éri megspórolni.
  • Ne csak hallgasd, de halld meg és igyekezz megérteni, amit mondanak a kollégáid
  • visszajelzéseket pedig belátással érdemes fogadnod, és ösztönözni minél többet a vezetők és beosztottak, kollégák és csapatok között.

Amennyiben pedig gyakornokot vagy frissdiplomás munkaerőt keresel cégedhez, készítsd el céges Zyntern profilodat és válogass a legjobb jelöltek között Magyarország elsőszámú pályakezdő állásportálján!

Tetszett a cikk? Oszd meg!