András az első gyakornok a Beszerzési osztályon, ezért nem csak szakmailag, hanem közösségileg is fontos szerepet játszik a gyakornokok integrálásában: segíti a beilleszkedésüket, megosztja velük a tudását és a tapasztalatait. Amellett, hogy állandó résztvevője a csapatépítő programoknak, gyakran elvállalja ezeknek a szervezését is. András az első naptól kezdve fiatal szakemberként került a céghez, aki nagyon nyitott az új folyamatok-és rendszerek megismerésére, kérdéseivel mindig törekszik az ok-okozatok kiderítésére. Így sikerült elnyernie az SSC kategóriában Az Év Gyakornoka Díját. 

A Zyntern Office Spotting esemény keretében kerestük az ország legkiválóbb gyakornokait. Ők azok a fiatalok, akikre igazán büszkék lehetnek a cégek, hiszen szorgalmasak, érdeklődőek és kitartóak.

Nagy András – Sourcing Intern – FrieslandCampina Shared Service Centre EMEA

András a BME Logisztikai mérnök szakos hallgatója. Azért választotta ezt a szakot, mert a vállalatok felépítése, működése és különösen a beszerzés folyamatai érdeklik.

Nagy Adrás díjat vesz át Az Év Gyakornoka Díjátadón
Az Év Gyakornoka Díjátadó

Hogyan kerültél a FrieslandCampina Service Centre EMEA KFt-hez?

A tavaszi félév elején eldöntöttem, hogy dolgozni szeretnék a suli mellett. Azért is tartottam jó ötletnek, mert tapasztalatot szerzek az egyetemi évek alatt. Beregisztáltam egy diákszövetkezethez, ahol elmondtam az elképzeléseimet. Nemsokára kerestek egy állás lehetőséggel, a FrieslandCampina Service Centre EMEA megbízásából. A cég behívott egy interjúra, ami nagyon jól sikerült, két hétre rá már elkezdtem dolgozni náluk. Ennek már fél éve.

Milyen feladatokat látsz el a mindennapjaid során?

A legfontosabb feladatom a vállalatirányítási rendszerek (Coupa és SAP) között fellépő interface problémák kezelése, illetve megoldása főként angol nyelven. Korábban csak a felettesemmel foglalkoztunk ezzel, viszont nemrég egy teljesen új csapat jött létre „Coupa Technical Support” néven az ő vezetésével. A munkánk azért vált kiemelten fontossá, mert az információáramlás elakadása komoly fennakadást jelenthet az ellátási láncban. Az összes ilyen problémát átfésülni monoton lenne, de az új csapattagokkal már felosztjuk egymás között, így tudunk a kreatívabb részére fókuszálni, ami utánajárást és egyeztetést jelent. Gyakran lépek kapcsolatba más csapattokkal, de sokszor a megrendelőkkel is beszélek. 

Pályakezdők járnak körbe a 2019-es Zyntern Office Spottingon
Zyntern Office Spotting 2019

A napi folyamatokon kívül mit szeretsz még a munkádban?

Szeretek meetingekre járni és nagyon tetszik, hogy gyakornokként engem is bevonnak a csapaton belüli egyeztetésekbe, illteve hozzá tudok szólni az aktuális témához. A cég hozzáállása, úgy érzem nekem való.

Miután elvégzed a tanulmányaidat, szívesen maradnál a cégnél?

Igen. Egyetem után szeretnék teljes munkaidőben dolgozni a FrieslandCampina Service Centre EMEA-nál és a jelenlegi területen tovább bővíteni az ismereteimet. Viszont hosszútávon a stratégiai beszerzésre is nyitott vagyok.

A cikk készítésekor felhasználtuk Az Év Gyakornoka pályázatra beküldött pályázati anyagokat.

Az Év Gyakornoka díjat a Zyntern Office Spotting irodalátogató eseményen adtuk át a díjazottaknak. Ha kíváncsi vagy, mi történt három napban, 16 program közben, nézd meg az after videónkat. Megtetszett valamelyik cég és pont állást keresel? Regisztrálj a Zyntern.com-ra és jelentkezz egyetlen kattintással a cégekhez!

Zyntern Office Spotting 2019
Tetszett a cikk? Oszd meg!